A Kazinczy Tornacsarnok szomszédságában adták át a salakos pályákat.
A kolorline számolt be róla, hogy átadtak 4 új teniszpályát Kazincbarcikán.
A pályák körbe vannak kerítve, ivóvízzel és locsolóvízzel is rendelkeznek. Méretük összesen 3500 négyzetméter.
A projekt a Magyar Tenisz Szövetség és Kazincbarcika Város Önkormányzata támogatásával tudott megvalósulni.
Az átadón Pelva Gábor, a Magyar Tenisz Szövetség sportigazgatója elmondta: nagyon nagy öröm számára, hogy az önkormányzattal karöltve sikerült átadniuk ezt a komplexumot. Reméli, ez a pálya segíti majd a helyi utánpótlásképzést, illetve segít a sport népszerűsítésében.
A Tenisz Szövetség 17 millió forintot adott volna a projektre, a város pedig ezt 8 millióval toldotta meg, mivel a járvány miatt a Szövetség támogatásának a fele érkezett csak meg. A városnak ilymódon 8, a Szövetségnek pedig 9 milliójából valósult meg az építkezés.
A kezdőütést a város sikeres polgármestere, Szitka Péter végezte el. Utána pedig a város teniszezői is birtokba vehették az új pályákat.